2006. június 21.
Világnézeti különbségek
Kétféle alapvető nézőpontra oszthatók fel a világnézetek. Az első szerint az élet, a világ csak árnyéka, szegényes utánzata egy tökéletes létezésnek, és az életfeladatunk a megtisztulás, tanulás és fejlődés, hogy méltók legyünk arra, hogy beléphessünk abba a csodálatos és tökéletes létállapotba, ami a testi halálunk után vár ránk. A második nézőpont szerint, mert élünk, kézenfekvő, hogy érdemes kiélveznünk ennek minden pillanatát, mert nincs módunk megismerni az esetleges túlvilági sorsunkat – várhat ránk totális megsemmisülés is –, így felkészülni sem tudunk rá, találgatással pedig nem jutunk sehova.
Az első, spirituálisnak is nevezhető nézőpontot hagyományosan a „jobbfelőli ösvény” elnevezéssel említik, míg a másik neve: „balfelőli ösvény”.
Jobbfelőli ösvény
Minden olyan vallás és világnézet a jobbfelőli ösvényt járja, ahol markánsan kettéválik a szent és a profán, az isten és az ember. Eszerint az ember célja feloldódni a mindenségben, eggyéválni istennel vagy legalábbis bejutni isten országába, amely „nem evilágból való”. Ennek a célnak minden tekintetben alárendeli az úgynevezett evilági életét, amit a keresztény hagyomány szerint Szent Lukács evangélista így fogalmazott meg: Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.
Balfelőli ösvény
A sátánista természetesen a másik ösvény vándora. A balfelőli ösvényhez tartozó világnézetek jellemzője, hogy szembenállnak a világvallások zömének tanításával. Emiatt e filozófiákat általánosságban a spirituális sötétséggel, gonoszsággal társítják az emberek.
Magától értetődően ez is csupán nézőpont kérdése, hiszen ha onnan szemlélem, hogy a szabadgondolkodókat sokáig üldözték (és e téren ma sincs teljes szabadság), akkor indokolt a sötétség, mivel az így élőknek rejtőzniük kell, nem szólhatnak szabadon bármikor és bárhol. Ha viszont onnan nézem, hogy itt az egyén van központban, aki tökéletesen szabad, és teljes mértékben elfogadhatja önmagát olyannak, amilyen, tehát nem kell megfelelnie valamilyen embertelen, teljesíthetetlen ideálnak – máris fordult a kocka, és Lucifer, a fényhozó magasra emelheti prométeuszi fáklyáját, hogy a tudás fényében fürössze önmagát.
Analízis
A legfőbb különbség a két ösvény között az origó, a kiindulási pont megválasztásában rejlik. A balfelőli ösvény az embert, az egyént és annak érdekeit helyezi a legfontosabb pozícióba, míg a jobbfelőli ösvény filozófiája azt vallja, hogy az ember, az egyén érdekei másodlagosak „isten” vagy az univerzum működésének (karma) érdekeivel szemben.
A jobbfelőli ösvényt járónak isten – az adott vallás által magasztalt istenség(ek) – törvényei szerint kell élni, még ha emiatt esetleg le is kell mondania bizonyos vágyairól, céljairól, lehetőségeiről, különben a túlvilágon vagy reinkarnálódva büntetést kap. Ezzel szemben a másik ösvényt járók úgy tartják, hogy mindenki önmaga sikerének a kovácsa, a világegyetem személytelen, nem törődik az élőlények boldogságával vagy életvitelével, és mivel talán nincs is semmiféle túlvilág, ahol örök kín vagy örök jutalom vár ránk, ezért életüket az „itt és most” jegyében élik. Ez nem jelent szükségszerűen féktelen hedonizmust, anarchista tombolást, hiszen számtalan bizonyítékát találhatjuk annak, hogy az erkölcs távolról sem a túlvilágban hívők vívmánya. Azt szokták mondani, hogy zuhanó repülőn vagy a lövészárokban nincsenek ateisták – noha ez egyszerűen nem igaz –, a balkéz ösvényének értékrendjéért azonban egyetlen klinikát sem robbantottak fel, nem vezettek öngyilkos merénylőként eltérített repülőket irodaházaknak, nem semmisítettek meg évszázados szobrokat, nem nyomorítottak és gyilkoltak meg milliókat, és nem követtek el tömeges öngyilkosságot és családirtást, mert az ilyen mértékű aberráltsághoz embertelen istenekre van szükség.
A balfelőli ösvényen korántsem a „szelíd”, hanem az erős diadalmaskodik – persze nem csupán fizikai értelemben vett erőről van szó, mert az elme és a személyes kapcsolatok, anyagi természetű források ereje is előnyt biztosít a mindennapi életben. Ez a természet rendje, és mivel az ember is része, és nem uralkodója a természetnek, e törvénynek (vagy még inkább: jellegzetességnek) engedelmeskednie kell a túlélés érdekében.
A személyes szabadság jelentőssége elidegeníthetetlen része a balfelőli ösvény filozófiájának. Az ide tartozó világnézetek – bár esetenként sok közös vonással bírnak – mégis rendkívül személyesek, és két, ezen az ösvényen haladó „vándor” jó eséllyel markánsan különböző módon él és gondolkodik, és gyakran tudomást sem vesznek egymásról, hiszen nincsenek egymásra utalva.
A világon minden ítélet, vélemény és benyomás nézőpont és megegyezés kérdése csak, tehát semmi sem abszolút, univerzális érvényességű. A balfelőli ösvényt járók felismerik a teljes vallásszabadság fontosságát, nélkülözhetetlenségét és a hittérítés lehetetlenségét. Szó sincs arról, hogy szükségszerűen egyetértenek másokkal, a jobbfelőli ösvényt járókkal, de elfogadják a döntésüket, még ha esetenként lenézik vagy sajnálják őket, amiért saját maguk választotta rabszolgaságban, babonákkal színesített életet élnek, de az „oszd meg és uralkodj” és a „kenyeret és cirkuszt” elveinek megfelelően felismerik, hogy vannak, akiknek lételeme az irányítottság. A bárány nem ölthet farkasbőrt.
A fentiek ismeretében gyakori kérdés a jobbkéz ösvényét járóktól, hogy ha a sátánisták ennyire lenézik és ellenzik az ő világnézetüket és életvitelüket, vajon betiltanák-e a vallásokat, ha megtehetnék?
Eszünk ágában sem lenne! A sátánizmus is vallás, noha azon kevesek közé tartozik, amik nem önámításra és kitalált, remélt mesékre épülnek. A vallás, a biztos alapokra épülő ritualizált világkép valószínűleg nélkülözhetetlen az ember egészséges pszichés működéséhez, és ebből a szempontból még a mesék is jobbak, mint a semmi, a teljes esetlegesség. Amit viszont szigorúan szabályozni kell, hogy mi a teendő, amikor a mesék ellentmondásba kerülnek a valósággal vagy más mesékkel.
Ezt nevezzük szekularizációnak.