2008. augusztus 30.
Reinkarnáció
Az élet a legnagyobb rejtélyek közé tartozik, és ennek egyik valóságmodellje a reinkarnáció, más néven az újraszületés vagy lélekvándorlás tana. Eszerint az élőlények „eszenciája” vagy lelke a test halála és pusztulása után több-keveset időt eltölt a túlvilágon, majd újra testet ölt, megint megszületik. Egyesek számára a halál így kevésbé rémisztő, mert mégsem teljes megsemmisülést jelent. Az evilági nyomorúságra is enyhet adhat, mert azt lehet mondani, hogy ha ebben az életében szűkölködnie is kell valakinek, megvan arra a lehetősége, hogy egy következő életében boldog és sikeres lehessen.
Értelemszerűen ez a koncepció is csak addig tűnik vigasztalónak, amíg közelebbről meg nem vizsgáljuk.
A karma
Az újraszületésre vonatkozó egyetemes törvények általában a „karma” fogalmát is tartalmazzák, amit a leggyakrabban ok–okozat törvényszerűségeként szoktak említeni, ám a gyakorlatban ez egyfajta pontrendszer: a „jó” cselekedetek, az erényes életmód csökkentik a karmát, az univerzummal szembeni tartozást, míg a „gonosz”, önző tettekért később fizetni kell, esetleg úgy, hogy kedvezőtlenebb körülmények közé születik az, aki vétkezett.
A wicca vallásban ehhez hasonló a háromszorosság törvénye, amely szerint minden tett háromszorosan hat vissza az okozóra, amiből következik, hogy csakis jól érdemes viselkedni.
Pofonegyszerű, logikus.
De pontosan mitől is csökken a karma-pontunk? Jellemzően attól, ha lemondunk olyasmikről, amik ezt az életünket kellemesebbé, örömtelibbé tehetik.
Az örökéletű, állandóan inkarnálódó lélek testet öltései alkalmával önálló tudatot kap/épít, de ezek a tudatok nemigen tudnak egymásról, nincs köztük kommunikáció.
Persze mindig divatos volt az elfeledett múlt és a még ismeretlen jövő kutatása, és ma is sokan keresnek fel jósokat (akik remélhetőleg szintén jó sokat keresnek, hehe), hogy megtudhassák, kik is voltak ők valamelyik előző életükben. Megszámlálni sem könnyű a néha Kleopátrákat, Napóleonokat és velencei kurtizánokat, akik ma köztünk élnek.
Öregapám bicskája
A népies mondás szerint öregapám bicskájának háromszor cseréltük a vasát, kétszer a nyelét, de az még mindig az öregapám bicskája maradt. Nekem sem sikerült felfedeznem más kapcsolatot a feltételezett előző életek és a jelenlegi tudat között, és bármennyi reinkarnáció-hívőt faggattam, egyikük sem tudta megmagyarázni, hogyan lehetne eldönteni, hogy – a kutatás kedvéért elfogadva, hogy nem csak önáltatásról és képzelődésről van szó – a megismert előző élet nem csupán egy tőle teljesen független, valaha élt ember „emlékvisszhangja”-e.
Miért érné az meg egy dzsaipuri koldusnak, hogy erényes és önmegtartóztató életet éljen, csak hogy ötven év múlva megszülethessen egy svájci milliomoscsemete? Hol a kapcsolat közöttük?
Gazdaságos újrahasznosítás
A Krisna-tudatúak egyik jelmondata szerint „amit eszel, azzá leszel”, de nem egészen értem, miért akarna valaki spenótként reinkarnálódni – vagy a Krisnások suttyomban kannibalizmusra biztatnak? A keresztények a szentelt ostya magukhoz vételekor azért falják föl az istenüket, hogy maguk is istenné váljanak? (Egyébként bizonyos szempontból pontosan erről a szándékról van szó az utóbbi esetben.)
A zsidó kultúrában az elhunyt báty feleségét a szokás szerint az öcs veszi nőül, és a nászukból született utód lehetőleg a halott fivér nevét kapja, mert feltételezik, hogy az újraszületést befolyásolni lehet, és miért veszítsen bármit is el a család, ha nem feltétlenül muszáj?
A buddhizmusban – amelynek szintén része a lélekvándorlás tana – úgymond rádöbbennek, hogy a kényszerű újraszületés nagyon kellemetlen, hiszen nincs garantálva a boldogság folyamatos eluralkodása, ezért már nem is az a cél, hogy sikeresebb legyen a következő élet, hanem az, hogy vagy ne is történjen meg, vagy pedig legalább ne idegeskedjen emiatt az ember. A cél itt már a totális pusztulás vagy a lobotómia.
Mi a trükk?
Hogyan győződhetnénk meg arról, hogy valóban létezik olyan kozmikus törvény, ami az újraszületésre vonatkozik? Miért kellene egyáltalán feltételezni, hogy létezik ilyesmi?
A reinkarnálódott ember elfelejti a korábbi életeit. Nem emlékszik arra, hogy kikkel élt együtt, kiket, miket szeretett, mit tartott fontosnak és mitől undorodott. Teljesen más a személyisége, és mások az életkörülményei.
Más ember lett.
Mi a különbség aközött, hogy valaki meghal és teljesen másvalakiként újraszületik, és aközött, hogy valaki meghal, és másvalaki megszületik?
A reinkarnáció – valójában inkább afféle spirituális alzheimer-kór – olyan agymosó fogás, ami igencsak az eszünkbe juttatja azt a napóleoni megjegyzést, amely szerint a vallás az, ami visszatartja a szegényt attól, hogy megölje és kirabolja a gazdagot.
Majd a túlvilágon vagy a következő életben jó lesz, mondják.
Majd, de nem most.