2009. augusztus 1.

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Szigeti Sándor írása

Sokak szerint a védikus kifejezéssel Vaskornak, azaz Kali-jugának nevezett világkorszakban vagyunk. A keleti világkép szerint a születés–megsemmisülés–újraszületés taposómalma nemcsak az élőlények, hanem az egész világ börtöne is.

Valahol az interneten olvastam – már nem emlékszem, hogy pontosan hol – egy kommentet, amiből az alábbi részt felírtam magamnak, mert egyre gyakrabban hallom, hogy a technikai fejlődés mennyire eltávolítja egymástól az embereket, és elszigetelődünk a természettől, sőt, az egész világtól is.

„Sokszor olyan ámulattal nézzük a csodálatos felfedezéseket, a komplikált, sőt szinte felfoghatatlan működésű kütyüket, hogy hip-hopp már az utcán is netezhetünk, a fényképezőgépben meg már film sincs, a kép mégis csuda jó, saját navigátorunk van a kocsiban, amiben is már minden digitális, mégis felmerül a kérdés, hogy közben az agyonfigyelt, rendszabályozott, fenyegetett életünk valóban olyan tökéletes?”

Megkockáztatom, valamennyi olvasóm látta a Kapcsolat című filmet, amiben a következő részlet is a cikk témáját jelentő problémát említi.

A spirituális világnézetek és vallások szerint az igazi kincsek nem evilágiak, sőt, aki a világi dolgokhoz ragaszkodik, az éppen az örökkévaló túlvilági örömöket adja el „egy tál lencséért”. Vissza a természethez, hirdetik az életmód-guruk ma is, és megvetően nyilatkoznak a nyugati kultúráról, míg felmagasztalják a köldöknézős, nirvánavárós, csakraharmonizálós, horoszkóp-analizálós, füstölőégetős keleti spiritualitást. Mert hogy ott milyen boldogok az emberek a nagy szegénység ellenére is.

Mahatma Gandhi: „Hogy mit gondolok a nyugati civilizációról? Azt hiszem, jó ötlet lenne.”

Mit szólok ehhez én? Csak annyit, hogy ilyen mértékű képmutatást ritkán tapasztalni. Nézzük, mik az elmarasztalt, lenézett nyugati kultúra jelentősebb vívmányai:

• Az emberi élettartam kitolódott, a várható élettartam egyre nagyobb.
• Több és jobbféle ételhez juthatunk.
• Az étel nem romlik ránk, sokáig ehető marad akár háztartási hűtőben, mélyhűtőben tárolva is.
• Az ételek elkészítéséhez több és jobb eszközünk van, mint amilyen például a mikrohullámú sütő.
• Egészségesebb, biztonságosabb, kellemesebb épületekben élhetünk, ahol központi fűtés, légkondicionálás, légszűrés működhet.
• Az elektromosság kényelmes és hatékony energiaforrás, ami szinte bárhol elérhető.
• Az utazás és szállítás nagyságrendekkel hatékonyabb, olcsóbb és gyorsabb lett az autók, vonatok és repülőgépek révén.
• Az emberek többségének bőven jut lehetősége, ideje és pénze szórakozásra, kikapcsolódásra, pihenésre és tanulásra.
• A kommunikációs technikák fejlődése rohamosan gyorsul. Nemrég a rádió, a vezetékes telefon is csodának számított, manapság bárkinek lehet mobiltelefonja vagy internet-hozzáférése, szinte fillérekért.
• A hatékony kommunikációnak és a szekularizált, cenzúramentes államoknak köszönhetően a tudás mindenkihez eljuthat.
• Mindennapi életünk nem annyira veszélyes, mintha a vadonban kellene laknunk.
• A veszélyes vagy nehéz, esetleg unalmas munkákat gépekkel végez(tet)hetjük. Nem is olyan rossz dolog a mosó- vagy a mosogatógép, ugye?

A listát folytathatnánk akármeddig, de mindezeket az ostorozott nyugati kultúrának köszönhetjük, mert „ezeket adták nekünk a rómaiak”.

A technika fejlődése persze önmagában nem hozza el az Aranykort, de az az ember, aki boldogtalan, nem azért nyomorult, mert villamossal utazhat, hanem mert rossz az értékrendje, mert nem ismeri saját magát, és mert nem veszi a kezébe a saját sorsát. Nem is vehetné, mert ahhoz valahogy bátorság és jobbító szándék kellene. Némi önállóság, ami sokak szerint fárasztó, hiszen mennyivel kényelmesebb, ha mások mondják meg, hogy mit kell tennünk, miről mit kell gondolnunk és mit kell éreznünk!

A spirituális életvitel éppúgy nem csodaszer, amennyire a technika sem életelixír. A nyugati kultúrára adaptálódott életgyűlölő vallások kénytelenek voltak felhígulni, máskülönben nem maradhattak volna fenn, és mivel a lélek nyomoraira ígéreteik ellenére sem adnak balzsamot, az egyszerű ember úgy okoskodik, hogy talán a keleti, „szennyezetlennek” tartott vallások válthatják meg őt a szenvedéstől. Ezért ilyen divatosak manapság az egzotikus vallások, és ezért koldul barackszín törölközőbe öltözve a kopaszra nyírt agymosott, és ezért visel buddhista karkötőt a benarkózott egyetemista, de ugyanezért uszíthat gyűlöletre az agresszív muzulmán bevándorló is a béke vallásának álruhájában (a „békét” úgy értve: kussolj, és csináld, amit parancsolok, és akkor csinálhatod, amit parancsolok, különben lefejezlek).

Elképzelhetőnek tartom, hogy néhány évtized múlva, amikor a ma divatos jobbfelőli ösvény vallásairól lehull a lepel, ismét a jó öreg kereszténység lesz a menő, az egyedüli üdvözítő életrend, sőt, még csak nem is az amerikai stílusú Hitgyüli, hanem mondjuk a katar szekta támad fel hamvaiból talán éppen a radioaktív sugárzástól mérgezett Vatikánban.

A Kapcsolat rengeteg érdekes kérdést vet fel mindkét oldal okulására, de nem éreztem, hogy arra a konklúzióra jutna, hogy próbáljuk meg feloldani a látszólagos megosztottságot. Pedig érdekes dolgokra derülhet fény, ha megszabadulunk az előítéletektől és az álságos, kényszeres szkepticizmustól, miközben nem áldozzuk fel a józan eszünket hazug vágyálmokért. Ez valószínűleg akkor működik a legjobban, ha nem hiányzik a tudatos felelősségvállalás sem, de hogy erre mitől lehet képes valaki, míg másvalaki képtelen, annak megválaszolására most nem vállalkozom.

A sportszerűség kedvéért természetesen feltehetjük a „mit adtak nekünk a rómaiak” kérdést úgy is, hogy a rómaiak alatt éppenséggel valamelyik spirituális vallást értjük, talán éppen a kereszténység római katolikus ágát. Mik azok a jó dolgok a világban, amiket egyértelműen ezeknek a vallásoknak köszönhetünk, s melyeknek fennmaradásához szükség van ezekre a vallásos eszmékre is?

Van ilyen egyáltalán?