2010. július 5.

Legelj csak!

Szigeti Sándor írása

A pszichoaktív drogokat, a kábítószereket ősidők óta ismerik és alkalmazzák különféle célokra.

E szerek készítése, használata és kereskedelme szigorúan szabályozott, esetenként tiltott, bár az sem ritka, hogy itt-ott engedményeket vezetnek be. Bizonyára mindenki hallott már a liberális hollandiai marihuána-törvényről vagy éppenséggel arról, hogy Magyarországon újabban bárki főzhet pálinkát. Bizony, a hatásukat tekintve drognak számít az alkohol, a koffein vagy a nikotin is, ezért megállapítható, hogy a társadalom bizonyos drogokat tolerál vagy akár normálisnak tekint, míg másokat tilt.

Egyesek az úgynevezett könnyű drogok liberalizációját szeretnék elérni. Ügyük érdekében pártoló egyesületeket hoznak létre, és olykor tüntetéseket is szerveznek. Állításuk szerint az általuk kedvelt marihuána – tolvajnyelven: fű – elszívása nem, vagy sokkal kevésbé káros, mint az olyan – szinte szabadon hozzáférhető – szerek használata, mint az alkohol vagy a nikotin.

Lehet, hogy ebben igazuk van.

Én magam sosem próbáltam egyetlen tiltott szert sem. A cigarettát, pipa- vagy szivarfüstöt elviselem ugyan, de miután tizenévesen elszívtam egy szál Sopianae-t, és abban semmi élvezetest sem találtam, ezzel sem élek. Az alkoholos italok többsége egyszerűen nem ízlik, a sörben–borban – Jávor Pál véleményét kölcsönvéve – túl sok a lé, a töményebb italok okozta bódultságra pedig nincs szükségem, és nincsenek bennem olyan gátlások sem, amik alól csak a „pia” leple alatt mernék vagy tudnék ideiglenesen felszabadulni. Hm, maradna a koffein, tehát a kávé, esetleg a tea, de ezekből is szinte csak patikai mennyiséget veszek magamhoz. Erre a fölöttébb erényes viselkedésre mondhatná az egyszerű proli nagy vígan, hogy „minek él az ilyen?!”, de bizony vannak dolgok, amiket a sárdagasztó jobbágy sosem érthet meg, ahogy a birka sem foghatja fel, minek a sasnak szárny, amikor arra semmi szükség a legeléshez.

Azt mondják a droglegalizáció hívei, hogy a fű nem káros és nem is addiktív. Rendben, fogadjuk most el ezeket a statisztikákat! Csakhogy – be van tiltva. Ha ennyire ártalmatlan kis szer ez, akkor miért is nem bírják ki nélküle?

Itt az elv a lényeg, a szabadság és az indokolatlan tiltás elve, magyarázhatná erre türelmesen a szabadelvű fogyasztó, és rámutathatna, hogy élettani hatásukat tekintve károsabb, veszélyesebb szereket igenis lehet fogyasztani, ezért a fű tiltásának fenntartása egyszerű vaskalaposság, és mint ilyennek, felvilágosult korunkban már nem lehet helye.

A spirituálisabb beállítottságú füves megemlíthetné kedvenc csemegéjének a rasztafári vallásban játszott szerepét, hiszen mint tudjuk, az idegen szép, tehát ami a jamaicaiaknak állítólag jó, az törvényszerűen jó másnak is, seen? Bizonyára felsorolni sem tudnánk a jamaicai találmányokat és vívmányokat, és nem véletlen, hogy az az ország gazdaságilag, kulturálisan és diplomáciailag is az elsők között van – vagy mégsem így lenne?

De ne ragadjunk itt le, vizsgáljuk tovább, mi is a helyzet a könnyű drogok legalizációjával!

Meddig tekintsük „könnyűnek” a drogokat? Miket és hogyan lehessen beszerezni? Hogyan szabályozza a társadalom a szerek elkészítését, minőségbiztosítását és forgalmazását? Az nyilvánvaló, hogy ami tilos, de kereslet van rá, azt alvilági csatornákon szerzik majd be a kuncsaftok, olyan magas áron, hogy sokszor egyéb bűntettet kell elkövetniük, hogy szenvedélyüket – vagy kényszerüket – finanszírozhassák, és még így is könnyen válhatnak lelkiismeretlen gazemberek áldozatává, akik esetleg szennyezett vagy mérgezett szert adnak el nekik. Megannyi kérdés felvetődik itt is, és aligha egyértelmű a megoldás.

Nem jó elfeledkezni arról sem, hogy a lázadás, az önállóságra való – általában tartalmatlan – vágyakozás az ember viselkedési mintázatának jellegzetes része, és ha már felismerjük ezt a tényt, érdemes számítani is rá, amikor az emberekből önfenntartó, fejlődni képes közösséget – társadalmat – próbálunk kovácsolni. Ha a fiatalok, vagy az erre más okból áhítozók lázadni kívánnak, nem bölcsebb-e tálcán kínálni nekik valamilyen kevésbé káros megoldást? Miért ne lehetne a tiltott gyümölcs tulajdonképpen szinte teljesen ártalmatlan gyom, ami nagy hűhóval „tiltva” a vágyak netovábbjává fokozódik az irányítandók szemében, így őrizve meg az emberanyagot, hogy tombolásuk után elégedetten, lényeges károsodások nélkül ügethessenek vissza a karámba?

Régi bölcsesség, hogy az embereket nem lehet a saját ostobaságuktól megmenteni. Aki hülye, az előbb-utóbb kicsinálja magát – de miért kellene ezt a nyilvánvaló igazságot megtagadni? Miért kellene elvárni mindenkitől, hogy teljes értékű, felelős életet éljen? Miért ne adhatnánk lehetőséget arra, hogy bárki szabadon rendelkezhessen a saját életével és úgy tegye azt tönkre, ahogy csak a tehetségéből és fantáziájából futja?

Talán érdemes volna megfontolni egyfajta drogos-jogosítvány bevezetését. Potyadék akarsz lenni? Semmi akadálya – de bizonyos jogaidról le kell mondanod. Mondjuk szívhatod a kendert, nyalhatod a bélyeget, vagy akár lőheted a hernyót, de attól kezdve többé nem szavazhatsz, nem vezethetsz járműveket, nem lehetsz orvos vagy pedagógus, nem is szaporodhatsz, és persze szó sincs arról, hogy bármiféle „rehabilitációt” fizetne neked a társadalom. Te akartad, te választottad. Élj vele – ameddig tudsz, és fonnyadj el, olyan álmokat vizionálva, amik csak a fejedben léteznek, de ott sem sokáig.

Mert ha már liberalizálunk, ha már felbontunk bizonyos elavultnak tartott megállapodásokat, ne borítsuk fel az egyensúlyt, és az is kapjon elégtételt, aki nem érzi tehernek, hogy bizonyos lehetőségeiről lemondjon annak érdekében, hogy más szempontból könnyebb és jobb legyen az élete!

Így igazságos, ugye?

Fontos: A Sátán Egyháza semmilyen módon sem pártolja vagy buzdítja a droghasználatot. A sátánizmus semmilyen praktikájának sem része a droghasználat, hiszen a sátánista nem menekül a valóság elől, hanem arra törekszik, hogy élvezze és uralja azt.