2009. november 12.
Muszlim nindzsák és BDSM artisták
Az utóbbi időkben különösen kiélesedett az ellentét az Európába délkeletről beáramló barbárok életmódja és a helyiek megszokott értékrendje között, ami több érdekes kérdést is felvet az együttélésre kényszerülő, de felfogásukban radikálisan különböző kultúrák szempontjából.
Az egyszeri európai polgár a maga rendezett, felvilágosult, jellemzően szekularizált életében váratlanul megjelentek a bevándorló nindzsák, vagyis azok a vallásos muszlim nők, akik úgynevezett burkát vagy hidzsábot viselnek, ami körülbelül megfelel a teljes testet takaró erényöv fogalmának. A hozzánk képest néhányszáz évvel lemaradt mohamedánok úgy vélik, az asszonyállat olyan fajzat, ami a családja vagy a férje tulajdona, és már hogy venné az ki magát, ha lefüggönyözetlenül mutatkoznának az utcán!
Errefelé és manapság az a szokás, hogy az arcot nem illik, nem szabad teljesen eltakarni. Igazolványfényképeken elképzelhetetlen lenne napszemüvegben vagy az arcot elrejtő betyárkendőben mutatkozni, és a bankokban sem feltétlenül örülnek, ha valaki sötétített üvegű bukósisakban lép be hozzájuk az ügyeit intézni. Bizonyos fokú diszkréció vagy rejtélyesség természetesen nem idegen az európai szokásoktól sem, hiszen még pár évtizede is az előkelő hölgyek olykor sejtelmes, arcvonásaikat leplező fátylat viseltek, ami a hosszú szipkás cigarettákkal együtt békebeli eleganciájú erotikus kisugárzást kölcsönzött nekik.
De mi történjen a beszivárgó, hívatlan idegenekkel, akik ilyen szokatlan módon igyekeznek megvédeni hölgyeik erkölcseit, minden bizonnyal azok érdekeivel összhangban, hiszen a becsületüket vesztett muszlimák hagyományos sorsa, hogy valamelyik családtagjuk lefejezi vagy kibelezi őket, ilyen frappánsan igazságos módon mosva le a család tisztességén esett foltot? Hiába, ez is a kulturális sokszínűség egyik legszembetűnőbb formája, amit egyesek szerint tolerálni kellene mindenütt.
Rómában tégy úgy, ahogy a rómaiak, tanácsolják a világjártak, és bizony nem bölcs dolog ignorálni a helyi szokásokat, mivel főleg a déli és keleti temperamentumú népek kényesek az ősi rend tiszteletben tartására, de a keresztény templomokba lépve is illendő lekapni az esetleg viselt fejfedőt, míg például a zsinagógák látogatása modortalanság fedetlen fővel.
Ismerve a közelkeleti kultúrkörből érkezőknek az itt megszokottól jóval agresszívabb és elszántabb viselkedését, és hogy egyre többet hallani a csaknem kizárólag a „béke vallására” jellemző öngyilkos merénylőkről, teljesen érthető, hogy kevesen tartózkodnak szívesen az ilyen lefüggönyzött nindzsák közelében. Ki vállalná a felelősséget azért, hogy esetleg egy muszlima megkérdezi tőle a pontos időt vagy hogy merre található a Majtényi utca, ám ezt a közelben tartózkodó igazhitű férfitulajdonosa félreértené, és már szaladna is a jatagánért, hogy igazságot tegyen? Vagy ki szeretne váratlanul a mennybe röpülni, csak mert balszerencséjére pont abban a metrókocsiban utazott, amelyikben egy álcázott terrorista elrikoltja magát a metszett-torkú csirke kárálására emlékeztető hangon, mielőtt felrobbantja a burkája alá rejtett bombát?
Vannak, akik szerint egyszerűen be kellene tiltani a hidzsábot, merthogy méltatlan, megalázó. Ezzel szemben a legtöbb megkérdezett muszlima tanúsítja, hogy saját elhatározásából öltözködik hagyománykövetően. Igaz, egy másik vicces – sajnos megtalálhatatlan – videóban a versenyszerű fellációra készülők nemzetközi csoportjaival riportot készítő újságíró „ön lenyeli?” kérdésére a muszlima versenyző először felháborodott „dehogy!”-gyal válaszolt, amit a férje megvetően helyreigazító vakkantására kötelességtudóan, szemlesütve, azonnal „természetesen!”-re módosított. De ki láthat igazán bele a lelkekbe Allahon kívül?
Ahogy telik az idő, az európaiaknak egyre kevesebb létjogosultsága marad arra hivatkozni, hogy a bevándorlóknak kellene alkalmazkodniuk a bennszülöttek szokásaihoz, elvégre sok muszlima születik már itt, és nem kevés tősgyökeres európai azonosul az iszlám vallással.
Felvetődnek olyan ötletek is, hogy ha a muszlimok hagyományos – bár elvileg a vallásukból nem következő – ruházkodását törvény szabályozná, nem kellene-e hasonló módon szabályozni – tehát tiltani – a keresztény vagy a Krisna-tudatú szerzetesek viseletét a hagyományos zsidó népviselettel együtt. Ezzel persze veszélyes vizekre eveznénk, és az ébredező, tombolva megnyilvánuló „antiszemitizmus” elleni világra szóló kampány biztosan kitermelne jó néhány Oscar-díjas filmet, ami már önmagában megfelelő érv a mértékletesség pártján.
De miért torpannánk meg a divat felségterületén?
Szintén friss hír, hogy Moszkva – akaromírni: az Emberi Jogok Európai Bírósága röpke hét év leforgása alatt eldöntötte, hogy azok az olaszországi iskolák, amelyeknél a termek falán feszület függ, különféle jogokat sértenek, különös tekintettel a vallásszabadsághoz fűződő jogokra.
Bizony, nem könnyű itt okosnak lenni, mert ha engedünk – hol a határ? Besétálhasson-e egy szál pénisztokban az afrikai turista a Bazilikába? Engedélyezzük-e a tiltott drogok fogyasztását, ha bizonyos vallási közösségek kijelentik, hogy a szerek nélkülözhetetlenek az isteneikkel folytatott kommunikációhoz? Hogyan határozzuk meg, hogy kit falhatnak fel a kannibalizmus hívei?
Ha viszont elkezdünk tiltani – meddig menjünk el? Brüsszelből nézve vajon komilfó-e, ha nem mindenki visel azonos Jean Paul Gaultier-gúnyát, hanem néhányan mondjuk a Magyar Gárda egyenruhájában óhajtanak pompázni? Vagy a „minden ember egyenlő” elvét túllihegve kiáltsuk-e ki üldözendőnek és elavultnak a ruházkodást egyáltalán – nem megfeledkezve a kitűnő Padödő zenekar tagjairól vagy a néhai Gobbi Hildáról, akikre nyilván ugyanez az előírás vonatkozna? Tiltsuk-e a Fülöp-szigeteken szokásos önkéntes keresztre feszíttetést itt is, és ha igen, vonatkozzon-e ez a BDSM szex híveire is?
Megvédhetjük-e az embereket a saját ostobaságuktól újabb törvényekkel?
Bárhogy is lesz, érdekes folyamatnak vagyunk tanúi, mert a kultúrák sosemvolt módon keverednek és a hírek is megfékezhetetlenül terjednek. Fogalmam sincs, akad-e bárki, aki meg tudná jósolni, hogy hová vezet ez, de a betondzsungel nem tűnik veszélytelenebbnek, mert a legősibb törvény, a „lex talionis”, a karom törvénye az egyetlen, ami örök.