2009. október 31.
Halloween 2009 – Mi a valóság?
Október utolsó és november első néhány éjszakájáról a néphiedelem és a mesterséges ünnepalkotás úgy tartja, hogy ilyenkor az élők világa és a másvilág közti fátyol elvékonyodik. A túlvilágról átszűrődő sikolyok és a testetlen lények látogatása felkavarja az élők világának nyugalmát és kiszámíthatóságát. A hagyomány szerint ilyenkor a halottakkal könnyebb felvenni a kapcsolatot, üzenhetnek, sőt, talán még testet is ölthetnek.
Babonaság! – intézhetnénk el egyetlen fensőbbséges legyintéssel az egészet, ha nem volna természetünk a bevett szokások és megingathatatlannak tartott „tények” folyamatos vizsgálata és szükség szerinti átértékelése.
Kaphatunk-e üzenetet a síron túlról? Létezik-e a másvilág? Valóság ez, vagy csak képzelet?
A hallucinációk és az álmok fizikailag is megnyilvánulhatnak. Ki ne riadt volna már fel rémálomból verítékezve, levegő után kapkodva? Bár a kiváltó ok ilyenkor „csak” képzeletbeli, a hatás azonban nagyon is valóságos.
Ugyanilyen valóságos hatása lehet az életünkre az elképzelt mítikus lényeknek, krampuszoknak és istenségeknek is. Ezek a képzeletbeli dolgok, a belőlük fakadó képzeletbeli élmények tökéletesen valóságosak azok számára, akiknek a képzeletében megszülettek.
Megállapíthatjuk: amit el tudunk képzelni, az valóságos.
Ezt a kijelentést azzal próbálhatnánk megcáfolni, hogy ugyan egyes élettani hatások eredete lehet képzeletbeli a szó szoros értelmében, mégis, magáról a hatásról valójában idegrendszeri jelzések tehetnek, és „igazából” nem létezik a rémálombéli szörnyeteg. Ez a cáfolat azonban ugyanazon a tévúton indul el, mintha az „igazi” Mona Lisát keresve szétboncolnánk az eredeti festményt, majd csodálkoznánk, hogy csak vásznat és festékanyagokat találtunk. A Mona Lisa valóságos, noha „csak” egy elmekonstrukció, és még csak azt sem állíthatnánk, hogy kizárólagosan az eredeti festményhez kapcsolódna, hiszen láthattuk már Lego-figuraként és számtalan egyéb, kreatív inkarnációjában is. Felismertük: az ott a Mona Lisa.
A Mona Lisa ezek szerint valóságos és egyben képzeletbeli is.
E gondolatmenet szerint ki lehet jelenteni azt is, hogy valamennyi vallás istenkoncepciója valóságos. Mielőtt azonban ezt bárki istenérvnek tekintené, vegyük észre, hogy a valósággal, valaminek a létezésével mindeddig csak meglehetősen elvont módon foglalkoztam ebben a cikkben, és nem állítottam mást, csak azt, hogy az létezik, amivel találkozunk, amiről beszélni tudunk, vagy amit ki tudunk találni – ezzel azonban a létező entitás egyéb, feltételezett jellemzőiről még nem mondtam semmit, és további tulajdonságai nem is következnek a puszta létezéséből.
Kijelenthetjük tehát, hogy egy hívő számára az istene bizony valóságos.
Ami azonban egyáltalán nem mindegy, ami megkülönbözteti ezeket a személyes valóságokat a közös valóságtól, az a képzeletben létező dolgok hatása a környezetre, azokra, akik a szóban forgó eredeti okozóról esetleg még csak nem is hallottak.
A probléma sosem az volt a jobbfelőli ösvényt járó vallásokkal, hogy egyes emberek fantáziaapukákat találnak ki maguknak, hanem hogy a hívek a fantáziaapukák sugallta törvényeket és elvárásokat – amiket minden esetben közvetítőkön keresztül, sohasem közvetlenül ismertek meg – másokra is érvényesíteni szeretnék, még akkor is, ha ez esetleg nem mindenkinek tetszik.
A fantázialények eszközök. Mint minden eszközt, ezeket is lehet „jóra” és „rosszra” használni.
Az istenség elrendelhet öngyilkos terroristatámadást többezer ártatlan kívülálló ellen, de nyújthat feloldozást olyan lelki gyötrelmek alól, amik az embert máskülönben képzeletbeli börtönbe zárnák, ahol azonban az átélt kínok valóságosan keservesek lennének.
Ahogy a víz örvényéből, a lelki örvényből is olyan pontba kapaszkodva lehet kikecmeregni, ami nem része az örvénynek. Segítő kezet – megoldást, menedéket – nyújthat tehát például a katolikus gyónás, vagy egy helyes nézőpont, amilyennel Asimov egyik novellájában a robotagy megalkothatta a galaktikus űrhajó-hajtóművet.
A sorsfordító lényeg természetesen abban rejlik, hogy kinek a kezébe kerül vissza az irányítás, miután a szenvedő kiemelkedett az örvényből és a probléma megoldódott. És itt érkezünk vissza a jobbfelőli ösvény visszataszító mocskához megint.
A világban nemcsak az anyagi téren folyik az élet-halál küzdelem a túlélésért, hanem az elképzelések, az ideológiák, a mémek világában is. Eszmék születnek, fejlődnek és buknak el, tiporják el és falják fel egymást, és a képzelet világában sincs kevesebb vérontás és szenvedés, mint a „valódi” világban, ebben az úgynevezett „földi siralomvölgyben”.
A jobbfelőli ösvényről szemlélve talán úgy látszik, hogy a létezés kettéosztandó anyagi és szellemi világra, és kifejezett hierarchikus különbség van a kettő között. Az igazság – a komplex, közös valóság – azonban az, hogy e világok együtt, egymásból élnek és léteznek, és csak az remélhet harmóniát, lelki és testi békét, csak annak marad ereje és kedve a teljes élet élvezetéhez, aki ezt nemcsak felismeri, de meg is érti, és az így nyert teljes világát uralni tudja.
Nem a képzelet és a valóság vív párviadalt. Nem a kozmikus jó harcol a kozmikus gonosszal a testben raboskodó lelkekért.
Mindenki mindenki ellen.
Mert milyen kellemes is a pillanatnyi tűzszünetekben – amíg újratárazzuk fegyvereinket – szusszanni egyet, újabb fortélyokat kieszelni, felkészülni az újabb kihívásokra és vidáman megünnepelni a Scythe.hu aktuális születésnapját és a halloweent!
Bízva abban, hogy ez a cikk egyaránt megfelelt édességnek és kellemetlenkedésnek is, vidám ünnepet kíván a házigazda: