2013. február 20.

Akkor én most sátánista vagyok?

Szigeti Sándor írása

A weblapomat felkeresők között sokan vannak, akik miután elolvassák a sátánizmusról szóló ismertetőket, elbizonytalanodnak és megrémülnek, de korántsem attól és úgy, ahogyan azt az átlagember gondolhatná. Az alábbi párbeszéd, bár szerkesztői munka eredménye, valós kérdésekkel és aggodalmakkal foglalkozik.

Látogató: Véletlenül keveredtem a weblapodra, és nagyon megdöbbentem az olvasottakon. Már régebben is hallottam a sátánizmusról ezt-azt, de nem igazán tudtam hová tenni az egészet. Ismeretlen, egzotikus furcsaságnak tartottam, amivel én magam sosem fogok találkozni. Nem értettem például, mi bírhat rá valakit arra, hogy borzalmas dolgokat műveljen; romboljon, gyilkoljon, saját magának és másoknak fájdalmat okozzon, drogozzon, orgiákon vegyen részt, és végső soron…, hát… még ha nem is hisz a túlvilágban, de kockáztassa, hogy esetleg a pokolra kerüljön.

Scythe.hu: Ezzel szemben, amit a Scythe.hu-n olvastál, nem illeszkedett a sátánizmusról benned kialakult képbe, sőt, ésszerűnek és igaznak találtad, ugye?

L: Így van. Ismerőseim közül valaki említette például a kilenc sátáni nyilatkozat. Arra számítottam, hogy ez valami fordított tízparancsolat lesz, amiben válogatott gonoszságokra buzdítanak, merthogy a tízparancsolatról bárki elismeri, hogy hasznos életbölcsességek összefoglalása, és mivel a sátánizmus az Istennel szembefordulást jelenti, nagyon meglepődtem a kijelentések ésszerűségén. A sátáni törvények is tetszenek, könnyen azonosulok velük, és a sátáni bűnöket magam is kerülni próbálom.

S: Ezek szerint csupa pozitív meglepetés ért. Mi döbbentett meg mégis?

L: Az, hogy ha számomra ésszerűek a törvények és az értékrend, és ha úgy érzem, hogy én mindig is ezeket tartottam fontosnak, ezek szerint gondolkodtam, akkor én most… sátánista vagyok?

S: Csupán ennyi alapján még korai volna ezt kijelenteni. Olvastad Anton LaVey könyvét, a Sátáni Bibliát?

L: Letöltöttem a magyar fordítást az internetről, bár azt hallottam, hogy az nem megbízható, és hogy illegális. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de nagyon kíváncsi voltam. Kicsit tudok angolul, és találomra összevetettem az angol változattal a fordítást, és nem találtam lényeges eltérést. Egyébként azon a könyvön is nagyon meglepődtem. Az elejét, a Sátán Könyve című részt először csak átlapoztam, mert azt hittem, az is olyan unalmas, mint a Biblia, és hogy azt majmolja, olyan a stílusa. Aztán amikor az esszékhez értem, az a rész nagyon tetszett. A mágiával foglalkozó fejezeteket még csak átnéztem, nem próbáltam ki semmit, a végén pedig nem is értem azokat a furcsa nyelvű imákat, vagy miket.

S: Ritka, hogy valaki vegye a fáradságot, és legalább a sátánizmus alapjait meghatározó könyvet elolvassa, még ha nem is az eredeti, torzítatlan formájában, és nem is éppen törvényes körülmények között.

L: Miért mondod, hogy a Sátáni Biblia határozza meg a sátánizmust? Egyáltalán ki volt ez a LaVey, hogy vallást alapíthatott? Ráadásul amit írt, nem azonos azzal, amit mindenki tud a sátánizmusról… Szóval miért kellene inkább neki hinnünk?

S: Jogosak a kérdéseid! Azt mondod, mindenki tud valamit a sátánizmusról. Honnan származik ez a tudás?

L: Hát… Többféle forrásból. Főleg újságcikkekben és a tévében mondják, hogy a sátánisták megkínoztak állatokat, vagy sírokat gyaláztak, meg rávettek fiatalokat, hogy éljenek szektákban, bűnözőként. Jó, tudom, hogy az újságírók szenzációhajhász hazugok, és a saját anyjukat is eladnák pár percnyi hírnévért, de valami alapja csak van ezeknek a mendemondáknak.

S: Hogyan ismerhetsz fel egy vallást, egy bizonyos életmódot? Hogyan különbözteted meg egymástól mondjuk a buddhizmust és a kereszténységet?

L: Külső és belső különbségek alapján. Más a tanításuk, és máshogyan is viselkednek a hívők. Máshogyan imádkoznak, mások a papjaik és a szokásaik. És tudom, mit kérdeznél, a buddhizmusról is csak könyvekből és tévéadásokból tudok valamit, és ugyanúgy nincsenek róla saját élményeim, ahogyan a sátánizmusról sem, de csak nem lehet azt mondani, hogy mindenki hazudik vagy meg van tévesztve, és azért hiszik a sátánizmust rossz dolognak…

S: A vallások is rendelkeznek markáns, felismerhető lényeggel, ami annyira fontos részük, hogy nélkülük az adott vallás nem is létezhetne. A kereszténység alapelve például a világot teljes mértékben uraló teremtő istenség, aki emberré válva személyes kapcsolatba lépett mindenkivel, és a benne hívők, a neki engedelmeskedők ígéretet kaptak, hogy majd feltámadnak és örökké fognak élni. A különféle keresztény közösségek persze más egyéb jellemzőket is fontosnak (vagy éppen tévesnek) tartanak, de körülbelül ez az a lényeg, amiben mind egyetértenek. Az eddigi ismereteid alapján mit gondolsz, mi lehet a sátánizmus lényege?

L: Mindenképpen az istennek való ellenszegülés az, ami nélkül a sátánizmus nem volna sátánizmus!

S: Nem ilyen egyszerű. Lássuk, rá tudlak-e vezetni, hogy magad jöjj rá, hol tévedtél el! Ahhoz, hogy ellenszegülhess valaminek, ismerned kell az elvárásokat. Mik ezek az elvárások? Mit vár el isten az embertől?

L: Talán a tízparancsolatban lehet a lényeg, és a Bibliában van részletesen kifejtve, hogy mik az elvárások… de nagyon nehezet kérdezel, mert a legtöbb ember valahogy ösztönösen érzi, hogy mi a jó és mi a rossz.

S: Ha valaki nem a tízparancsolat szerint él, akkor azzal már az isteni törvényekkel ellentétesen cselekszik? Ha így volna, akkor a buddhistákat és más vallások követőit is sátánistáknak nevezhetnéd, holott ilyesmit csak a legbigottabb keresztény szekták tagjai mondanak, igaz, ők már azokat is sátánistának tartják, akik csupán nem az ő közösségükbe járnak.

L: Jó, talán tényleg nem ilyen egyszerű. Nyilván a buddhistáknak is van valamiféle tízparancsolatuk, és a muszlimoknak és a zsidóknak is vannak szent törvényeik.

S: Honnan származnak ezek a szentnek tekintett törvények?

L: Nem tudom… Istentől?

S: A vallások képviselői többé-kevésbé ezt állítják, bár helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy a vallások igaznak elfogadott elvrendszer köré épülnek, amelyről úgy tartják, hogy a világ titkos, az ember által nem teljesen ismert (esetleg meg sem ismerhető) rendjét és működési elvét fogalmazza meg. Némelyik vallásban (elsősorban az ábrahámita vallásokban) a hagyományaik szerint ezeket a törvényeket kinyilatkoztatva, közvetítőkön, kapcsolattartókon, prófétákon keresztül kapták meg a hívők, míg más vallásoknál nem maradtak fenn ilyen állítások, és ott inkább őshagyományról beszélhetünk, ami lehetett akár évezredek alatt lassan kialakult, megfigyelésre és kísérletezésre épülő, rendszerezett ismeretszerző munka gyümölcse.

L: Most, hogy a kinyilatkoztatásról beszéltél, eszembe jutott, hogy sosem értettem, miért csak kiválasztottaknak mondaná el Isten az akaratát. Könnyedén megtehetné, hogy mindenkivel közli, mi a kívánsága.

S: Egyetértek. Egy mindenható lény időről-időre félreérthetetlen módon kommunikálhatna néhánymilliárd lénnyel. Persze, ha ez megtörténne, ugyanúgy nem volna szükség többé papokra vagy szent iratokra, ahogy ma már nincs nagy kereslet gázlámpagyújtogatókra vagy kódexmásolókra sem.

L: Igen, de mégis, talán létezik ilyen kommunikáció Isten és ember között, ha nem is félreérthetetlen módon. Már mondtam, hogy a jó és rossz között szinte gondolkodás nélkül is különbséget tudunk tenni. Ez csak utal arra, hogy létezik valami közös értékrend, amit minden ember elfogad, nem?

S: Mi a jó? Mi a rossz?

L: A legegyértelműbb dolgokról a legnehezebb beszélni. „Magyarázd el egy vaknak, hogy mik a színek!”

S: LaVey úgy tartotta, akik olyan kifejezéseket használnak, hogy „szavakkal el nem mondható”, vagy „le nem írható”, azoknak egyszerűen csak szegényes a szókincsük. Én is úgy gondolom, ha valaki megakad a számára magától értetődő fogalmak elmagyarázásánál, akkor az az illető nem érti igazán, hogy miről próbál beszélni. Az emberek általában nem is sejtik, hogy együgyűen, fogalmi hiányosságokkal élnek. Éppen ez az, ami kiszolgáltatottá teszi őket olyan csoportokkal szemben, akik észrevétlenül manipulálva befolyást szereznek a naiv sokaság akarata fölött.

L: Akkor megpróbálok pontosabban fogalmazni. „Ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánsz” – valahogy így tanította Jézus, ugye? Szeresd felebarátodat, mint magadat. Ezek szerint jó az, amit magamnak kívánnék, és rossz az, amit nem kívánnék magamnak.

S: Én úgy látom, a jó és a rossz mindig nézőpont kérdése. A buddhisták és a hinduk arra intenek, hogy tartózkodj a testi élvezetektől, mivel azok csak káprázatok, és elvonják az önvalód figyelmét a létezés lényegétől. A saját értékrendjével mérve a középkori inkvizítor nagy jót tett a halálra kínzott eretnekkel, hiszen az örökkévalósághoz képest csak rövid ideig tartó testi szenvedéssel megtisztított lelket megmentette a pokol kárhozatától. A muszlimok szerint Allah mártírtként tekint az öngyilkos merényletek vétlen áldozataira is, azaz úgy hiszik, végső soron jól járnak az áldozatok is. (Ha nem tudnád esetleg, milyen döbbenetesen idegen lehet különböző világnézetű emberek gondolkodása, az Unthinkable című filmet ajánlom többszöri megnézésre és megvitatásra.) Fontolóra vehetjük aztán, hogy jótett-e háborús bűnösöket, sorozatgyilkosokat börtönbe zárni vagy kivégezni, ugyanis a kereszténység szerint egyedül isteni hatalomnak lehet joga bíráskodásra, sőt, az ellenség szeretetéről prédikálnak, ám nem jellemző, hogy elutasítanák a világi ítélkezést és közömbösen hagynák magukat sanyargatni vagy lemészárolni.

L: És ha úgy mondom, hogy az isteni akaratnak, tehát a Bibliában leírtaknak kell megfelelni, és ha ez sikerül, akkor az a „jó”?

S: A Bibliában annyi idejét múlta, zavaros, önellentmondó rendelkezés és példa található, hogy a létezése óta vitatkoznak az emberek a leírtak értelmezésén. Egy író, A.J. Jacobs, kísérletet tett arra, hogy egy teljes évig a Bibliát a lehető legpontosabban követve éljen, és tanulságos tapasztalatait a „The Year of Living Biblically” című könyvében osztotta meg. De miért kellene éppen a Bibliát mérvadónak választani? Mihez kezdjenek a muszlimok, vagy azok, akik a Bibliából nem fogadnak el életmódra vonatkozó tanácsokat, de „amúgy” tisztességes emberek?

L: Az a baj, hogy nem minden ember viselkedik jól. Sokan túlságosan önzőek, és maguknak akarnak mindent, és nem törődnek a többiekkel.

S: Bizony, ez már csak így van, ilyenek vagyunk. Cinikusan azt mondhatnám, milyen kár, hogy a világ teremtésekor csak ilyen silány minőségű lényeket alkotott a máskülönben mindenható és korláttalan isten!

L: Az a bűnbeesés miatt van!

S: Csakugyan? Hogy érted ezt?

L: Isten szabad akaratot adott az embernek, de az nem tudott felelősséggel élni ezzel a hatalommal, és ezért elbukott.

S: Bizony, az is nagy kár, hogy a teremtésnél a szabad akarat mellett már nem jutott felelősségérzetből is kellő mennyiség. Talán elhamarkodottság volt így belefogni a teremtésbe, és különösen sajnálatos, hogy azóta sem sikerült kijavítani ezt a nyilvánvaló gyártási hibát. Persze az is lehet, hogy ez az elkerülhetetlen csapda része az isteni tervnek, de ezt elfogadva az isteni jóságról alkotott elképzelés már védhetetlen, pedig ez is a keresztény dogmatika része.

L: Szabad akarat nélkül az ember nem volna több holmi robotnál!

S: Egy csomó minden korlátoz: nincsenek szárnyaid, emiatt nem tudsz repülni. Ellenséges és veszélyes világban élsz feltűnően törékeny és rosszul megépített testben – ha tudsz angolul, mindenképpen nézd meg Dr. Neil deGrasse Tyson itt ajánlott előadását, amiben többek között az „ostoba tervezettségről” osztja meg gondolatait! Halandó vagy, nem tudod, hogy miért és hogyan keletkeztél, vagy hogy miért és hogyan szűnik majd meg a létezésed, és amit a világról tudsz, azt szinte kizárólag mások közvetítésével tudod csak. Ezekről sem dönthettél – tehát akkor robot vagy?

L: Nem, azt nem mondanám. És ha azt mondom, az a lényeg, hogy mindezen megpróbáltatások ellenére is igyekezzünk szándékosan a helyest, a jót választani, akkor is, ha az lemondással jár?

S: Mert akkor mi történik?

L: A szelídek öröklik a földet. A túlvilágon jutalmat kapnak azok, akik igaz módon viselkedtek. Vannak, akik abban is hisznek, hogy a bűnösöket megbüntetik odaát.

S: Vajon kinek lesz igaza a túlvilágon: a buddhistáknak, a muszlimoknak, a zsidóknak, a keresztényeknek, netán a szcientológusoknak? Esetleg egyiküknek sem? Vagy mindenkire másfajta, személyre szabott túlvilág vár?

L: Nincs ember, aki válaszolhatna ezekre.

S: A hívők mégis megteszik. Életüket az elképzelt túlvilági jutalom vagy büntetés vezérli (ezt úgy is szokták mondani: személyes kapcsolatban vannak istennel) és hazárdjátékot játszanak. Ki kisebb, ki nagyobb téttel, fanatikusságtól függően. A sátánista azonban nem vesz részt a licitálásban, és erkölcsi kérdésekben a saját ítélőképességére hagyatkozik, vállalva a felelősséget döntéseiért és tetteiért.

L: Így kell akkor érteni, hogy a sátánista önmaga istene?

S: Így.

L: Jó, és akkor ki is volt ez az Anton LaVey? Ki hatalmazta fel arra, hogy vallást alapítson?

S: Milyen felhatalmazás kellene ehhez? Kitől kellene engedélyt kérni rá? A vallásokat emberek alapították, még ha a legtöbb vallás ezt esetleg nem ismeri el. LaVey vallásalapítóként összeállította azt az egységes elvrendszert, ami az élet minden területét lefedi, és ezt a Sátáni Bibliában kifejtett okok miatt sátánizmusnak nevezte el.

L: Akkor kibököm nyíltan, mi az, ami a leginkább zavar: a sátánizmusnak miért ne lehetne része a szó szerinti, igazi gyilkossággal járó csecsemő- vagy állatáldozat? A közvélemény általában éppen ezt emlegeti, ha a sátánizmus a téma.

S: Az áldozatbemutatás a túlvilági, isteni erők kegyét kereső felajánlás, vagy ha úgy tetszik, üzleti tranzakció. Magát a rítust vizsgálva felismerhető, hogy életenergia felszabadítása és annak átadása a fő motívum. Ezt barbárabb korokban, vagy pontosabban fogalmazva: barbárabb hagyományok szerint csak az élet elpusztításával, szenvedés okozásával tudták elképzelni, nyilván azt megfigyelve, hogy a rettegő, szenvedő lény viselkedése, érzelmi feszültsége érezhetően megváltozik, telítettebbé válik. Felfedezhető, hogy ezt a sajátos feszültséget más módokon is elő lehet idézni, tehát kimondható, hogy nincs szükség a kegyetlenkedésre. A sátánista nem keres és nem ismer el istenségeket, ezért az általa végzett áldozatbemutatás felajánlója és elfogadója is saját maga, ezért szabadon alakíthatja a szertartás minden részletét. Más szempontból megközelítve a kérdést azt is tudni kell, hogy a sátánista számára az állatok és a gyerekek a vallásoktól beszennyezetlen élet jelképei, így a saját értékrendje ellen tenne, ha nekik ártana. Más a helyzet viszont a felnőttekkel, akiktől már elvárható, hogy önállóan hozzanak döntéseket: a sátánizmusnak valóban része a szimbolikus emberáldozat, amely során a neki ártó, számára kellemetlen személyektől keltett negatív feszültséget semlegesíti a sátánista szertartásos körülmények között, egyszerre hatva a tudatalattira és kihasználva a mágiának nevezett jelenséget, hogy a sikeres áldozat eredményeként a kellemetlen illető megszűnjön zavaró tényező lenni.

L: A pszichikai részét ennek értem is, de mi a helyzet ezzel a mágiával? Mennyire kell komolyan venni? Csak színpadias viselkedésről van szó, vagy valami másról is?

S: Bizonyára tudod, hogy a sátánizmus két csoportra osztja a mágiával kapcsolatos tevékenységeket: a kis, vagy manipulatív mágia tulajdonképpen alkalmazott pszichológia; a nagy, vagy rituális mágia viszont a tudatunk szunnyadó mélyéhez szól. Látod, a mágia annyira idegen a hétköznapi élettől, hogy a puszta említéséhez is furcsa fogalmak használatára kényszerülünk. A definíciós zavarok elhárításához komoly kutatómunkára van szükség, mert annyi sületlenség jelent és jelenik meg a mágiával kapcsolatban. A sátánizmusban a mágia fogalma így szól: akaratmegvalósítás tudományosan megmagyarázhatatlan módszerrel. Vedd észre: haszontalan „természetfölöttiről” beszélni, mert ami „fölötte” volna, az is a természet, a világ része, csak még nem értjük. Azonban ha nem is értjük a teljes működést, attól még hasznunkra lehetnek ezek a feltáratlan dolgok. Hogy mennyire kell komolyan venni? Ennek eldöntésére pofonegyszerű módszert ajánlok: vesd össze az önjelölt mágus állításait az eredményeivel! Ha valaki például a bűvös hatalmával kérkedik, ugyanakkor képtelen befizetni a közüzemi számláit, akkor nyilvánvalóan csak a képzelete gazdag, ő maga pedig nem több megtévesztett, önáltató baleknál. Nem érdemes bedőlni azoknak sem, akik szerint a pénz, a mindennapi sikerek nem fontosak: aki nem boldogul itt, az „anyagi” világban, ugyan mire mehetne másutt? Pont erre ne volna érvényes a sokat hangoztatott „ahogyan fent, éppúgy idelent” is?

L: Az is nagyon furcsa számomra, hogy ezekről a dolgokról ilyen… természetesen beszélsz, mintha nem tisztelnéd a rejtélyeket, nem félnél attól, hogy esetleg mégis magadra szabadítasz valami nem-evilági hatalmat.

S: Természetes dolog félni az ismeretlentől, de az élet nem állt meg azon a félállati, babonás szinten, ami az emberiséget akkor jellemezte, amikor kialakította az első társadalmait és velük az első mítoszaikat és vallásaikat. Válaszokat kerestek, hogy ne legyenek annyira kiszolgáltatva az ismeretlen világnak, és azok, akikből később papok lettek, hamar átlátták a tabuk hasznosságát, mert így erősíthették monopolhelyzetüket, így válhattak megkerülhetetlen, befolyásos közvetítőkké, akikre szükség van, mert csak ők folyamodhatnak az istenek kegyeiért. A sátánista nem emel képzeletbeli falakat önmaga és a szakrális vagy mágikus praktikákban megszólított erők közé. Ismeri saját korlátait és lehetőségeit, és miután szembenézett a nietzschei mélységgel, önmagát látta viszont. A kapcsolat tehát mindig is megvolt – mitől kellene hát félni, mi változott volna?

L: Hogyan dönthetem el, hogy én sátánista vagyok-e? Egyetértek a törvényeitekkel, én is azt tartom értékesnek vagy kerülendőnek, amit ti, és bár még nem tudom, hányadán állok ezzel a mágiának nevezett dologgal, de már nem gondolom, hogy csak felszínes, tartalmatlan képzelgés lenne. Mi a következő lépés? Meg kell tagadnom Istent?

S: Valóban létezik egy szertartás, a Fekete Mise (Le Messe Noir), aminek éppen ez a témája: a hamis isten letaszítása a bitorolt trónról. Ez a rituálé azoknak hasznos, akik az értelmükkel ugyan fel tudják fogni a „külső” isten mérgező hatását, de a beléjük nevelt értékrendjük érzelmi vonatkozásaitól még nem tudtak elszakadni. A sátánista önmagában ismeri fel a legfontosabb, a létezésből elhagyhatatlan lényt, és ebből az önfelismerésből származik minden, ez az alap. Az egyetértés a sátánista elvekkel és célokkal belülről kell hogy fakadjon – LaVey egyébként ezt úgy mondta: sátánistának születni kell, nem lehet azzá válni.

L: Hadd tegyek fel egy utolsó kérdést! Azt mondják, a sátánista inkább uralkodik a pokolban, semhogy szolgáljon a mennyben. Igaz ez?

S: Bizonyos értelemben a sátánista máris a pokolban van. Látja, felismeri és megérti, milyen közömbös és vad világban élünk, ahol a legkegyetlenebb törvények uralkodnak megváltoztathatatlanul, és ahol az emberi aljasságnak nincsenek korlátai. Persze elképzelhető ennél sokkal rettenetesebb világ is, de ugyanennyi erővel inkább pozitív gondolatokra és lehetőségekre érdemes koncentrálnunk. A hazug díszletek eltűntével a lehetőségek is megjelennek, és a világ valódi törvényeit ismerve gyakorolhatjuk hatalmunkat és élvezhetjük az életet.

„Nem adhatok mást, csak mi lényegem”, mondta Madách Imre Lucifere Az ember tragédiájában, de valójában minden és mindenki ezt mondja. Ha nem várod, hogy a lényegek helyett hamis illúziókat kapj, magadnak sem kell hazudnod soha többé, és így erősebbé válsz. Önmagadra építed a templomodat, mert te vagy az egyetlen biztos pont a létezésben.

Ezt jelenti sátánistának lenni.