2013. január 5.
A tolerancia
Van valami, ami nem tetszik neked, amit nem értesz.
Mivel nem érted, ez félelmet kelt benned, hiszen a kiszámíthatatlanság a biztos veszélyhez hasonló kínszenvedés.
Gyakran mégis arra kényszerülsz, hogy együtt élj a fenyegetettséggel.
Talán nem vagy elég erős és befolyásos ahhoz, hogy elpusztítsd, ami fenyeget, akár úgy, hogy fizikailag kiirthatnád (ha patkánymérget szórsz szét a pincédben), anyagilag ellehetetleníthetnéd (ha fölvered az ingatlanárakat a környékeden, így biztosítva, hogy legalább a mélyszegénységben élők ne költözhessenek melléd), vagy erkölcsileg lejárathatnád (ha elveszed a múltját, bemocskolod a jelenét, eltékozlod a jövőjét, sőt, kollektív bűntudatot szítva meggyűlölteted magát önmagával).
Az is lehet, hogy nem tudod még pontosan, milyen jellegű a fenyegetés, hogy honnan jön, milyen módon támad rád, egyáltalán egy vagy több forrásból törnek-e az életedre, az értékeidre, és ezért egyszerűen még korai volna bármit is tenned.
Előfordulhat az is, hogy még nem vagy biztos abban, valóban káros-e rád ez az ismeretlen. Talán éppen a fenyegetettség kényszerít majd arra, hogy a tespedtségből kikászálódva valami újat fedezz fel vagy készíts, amitől nagyságrendekkel javulnak az életkörülményeid.
Tehát félsz, de megpróbálod folytatni az addigi életed, mert nem tehetsz mást.
Ez a tolerancia.
A tolerancia szép dolog, divatos dolog, „politikailag korrekt”, „kulturált”, „európai” magatartás.
A tolerancia azonban egyszerűen csak tehetetlenség.
Tolerancia-e az, amikor mesebeli vértanú együgyűségével tűröd, hogy nyíltan az életedre törjenek, hogy megsemmisítsék azt, amit értékesnek tartasz?
Persze hogy az. De jól jársz-e vele, ha esetleg nem csak egy kitalált, mártíroknak ígért túlvilágon, hanem itt és most szeretnél élni, jól élni?
A magyarországi körülmények szinte minden napra tartogatnak valami újdonságot, ami megadja a betevő cirkuszt a népnek. A híreket hőbörögve kommentálja a sok kis zombi, akik amúgy becsületes, tisztességes embernek tartják magukat. Elpazarolt adóforintokról beszélnek, olykor beismerve, hogy természetesen ahol lehet, adót csalnak, mert „ezek úgyis ellopják”, de majd a következő választásoknál, majd akkor jön a megtisztult vagy látszólag teljesen új csodapárt, és összefog a mértékadó, higgadt, bölcs és átverhetetlen csendes többség, csak addig kell még valahogy kibírni. Kibírni, azaz tolerálni, azaz folytatni az addigi életet, mintha mi sem történt volna. A hevesebbje persze fogadkozik, hogy most azonnal, lángszóróval kell rendet tenni, meg Dunába lőni, satöbbi. A cirkuszolást megunva aztán fáradtan hazaballagnak, és megint nem változik semmi, legföljebb csak a felgyújtott szemetesekből szivárog még egy kis füst. A ciklus leteltével tetszőleges új kormányzat lép színre, majd sajnálatos módon a körülmények úgy hozzák, hogy az új aranykor bevezetését még bizonytalan ideig el kell halasztani. A következő ciklusban aztán ugyanez történik, és megint, és utána is. A zombik hőbörögnek, de megunják és hazamennek ismét. Hogy miért? Mert nem értik, hogy mi, miért és hogyan történik a világban. Nincsenek olyan céljaik, amiket értenek, legfeljebb csak olyanok, amiket éreznek. A szívük súgja, de az eszük nem érti. Ezért voltak és maradnak prédák, zsákmányállatok, akiknek mindig csak a hierarchia alján lesz helyük.
Úgy véled, te nem ilyen vagy? Neked ennél több jár?
Ha ez így van, ne felejts el az „ellenség” szemszögéből is pillantást vetni a helyzetre: mi az ő motivációja? Mik a céljai? Milyen módokon tud támogatást szerezni a saját ügyének? Milyen módokon támad? Ne feledd, hogy ő is „honfoglaló”, akár az őseid voltak.
Amíg nem győzött le az ellenfeled, addig ő is tolerál téged. Kényszerűen, tehetetlenségből, de tolerál, éppúgy, ahogy te is tolerálod őt – mert még nem sikerült kiirtanotok egymást, bár bizonyos mértékű asszimiláció is elképzelhető lehet, amikor a legyőzött kultúra morzsái fennmaradnak és beleolvadnak a győztes kultúra szokásaiba és értékeibe.
A győztes aztán megírja a történelemkönyveket, és pihen egy kicsit. De ha bölcs, egy pillanatra sem felejti el, hogy már a következő csatára kell készülnie, ami még kegyetlenebb, még borzalmasabb lesz, mint az eddigiek voltak.
Azért, mert ilyen a világ, és ilyen is marad.
Might is right. A hatalomé az igazság, mindörökké.