2008. augusztus 30.

Buddhizmus

Szigeti Sándor írása

A buddhizmus a legveszélytelenebb, legnépszerűbb, legszalonképesebb vallások egyikének számít a művelt nyugaton.

Képviselőik szerte a világban színes homokból nagy gonddal kialakított ábrákat, úgynevezett mandalákat alkotnak, amik a valóság tűnékeny, illuzórikus voltára emlékeztetnek. Csendes meditációra tanítanak, amikor épp nem Tibet elnyomása ellen tüntetnek, és általánosságban véve csupa olyasmit tesznek, ami a legfanatikusabb keresztények és muszlimok kivételével talán mindenki számára szimpatikussá teszi őket.

A legenda szerint Gótama Sziddhárta herceg jó 2500 évvel ezelőtt, miután megiszonyodott az öregedés miatt rá váró elkerülhetetlen szenvedéstől, sorvadástól és végül pusztulástól, hátrahagyva a családját aszkéta remeteként próbált kiutat, vagy legalábbis lelki gyógyírt találni. A világtól elvonult elmélkedései folytán rájött, hogy a valódi problémát az okozza, hogy az embernek vágyai, elvárásai vannak, és minthogy nem teljesülhet mind, arra jutott, hogy az élet nem más, mint gyötrelem. Kézenfekvőnek találta, hogy a vágyak teljes kioltása feloldozást nyújt a szenvedés alól is, sőt, ez az egyetlen módja annak, hogy kiszakadhassunk a kényszerű születés–halál–újjászületés körforgásból, a szamszárából, mert a világnak azon a táján, ahol élt, a reinkarnációt megkérdőjelezhetetlennek és magától értetődőnek tekintették. Az így „megvilágosodott”, helyes útra tért, megfelelő tudatállapotban megfelelő életmódot folytató személy a buddha.

A szigorú indiai kasztrendszerben, ahol az emberek sorsát őseik társadalmi helyzete határozta meg, valószínűleg csak az a remény jelenthetett némi vigaszt, hogy talán majd a következő életben jobbra fordul a soruk. Hogy ez a remény miért oly vonzó kétezer évvel később itt, a világ másik felén, az elsősorban az újdonság varázsának és az Európában addig egyeduralkodó kereszténység elhiteltelenedésének és ebből fakadó elerőtlenedésének tudható be – és talán mert sokak számára a szomszéd fűje mindig zöldebb, és ha valami keletről jön, az bizonyára sokkal jobb, mint az unalomig ismert(nek hitt) nyugati kultúra, nyugati világnézet.

A buddhizmus látszólag derűs, nyugodt, emberséges filozófia, amiből hiányzik az a fajta barbár, a fogalmakat visszájukra fordító erőszak, ami a közel-keletről importált, ősi mítoszokból összeollózott és sivatagi vándornépek ideáljaihoz torzított kultuszaiból egy haldokló világbirodalom egységesedési szándékkal minden világnézetet és szokást magába olvasztani igyekvő államvallásának sajátja lett.

A buddhizmus nem fenyeget örök kárhozattal, hiszen ha meg is kell halnia az embernek, hát mindig ott a lehetőség, hogy talán legközelebb majd jobban sikerül és kevésbé fog fájni az élet.  Nem hiányzik az örök mézesmadzag sem, a nirvána, a nagy, kozmikus egyesülés lehetősége, amiről csak annyit lehet tudni, hogy nagyon jó dolog, sokkal jobb, mint élni, ami a buddhista értékrend szerint maga a gyötrelem.

Történelme, mivel errefelé jóval fiatalabb, nem borzaszt annyi és olyan mértékű gaztettel, mint amilyeneket a „szeretet vallásának” krónikásai gyűjtöttek össze, így bátran tobzódhat a romantikus lelkű útkereső, ahogy az úgynevezett romlatlan természeti népek végtelen harmóniájában is hihet a tájékozatlan, és nem kell tudomást vennie arról, hogy bizony van olyan romlatlan, a földművelést sem ismerő törzs, amelyiknél a gyilkosságok aránya ötszöröse a New Yorkban elkövetett gyilkosságoknak.

A buddhizmus mitológiája és világképe, mivel elvontabb, nem tűnik rögtön ordítóan együgyűnek, és mentes azoktól az elképesztő ellentmondásoktól, amikkel szintén a sokáig egyeduralkodó, és haláltusájában még a mai napig is a legelterjedtebb vallásnak számító kereszténység büszkélkedhet.

Szerénysége, amivel nem vallja magát kizárólagos világigazságnak, és hogy nem folytat erőszakos térítést, szintén mellette szól a szűkös alternatívák közül választani kényszerülők esetében.

Én sem ellenzem különösebben.

A buddhizmus jelenleg a kisebb rosszak, az enyhébb elmebajok közé tartozik. Akit kielégít, hogy egész élete csak a menekülésről és a vágytalanságra vágyásról szóljon, az bátran meditáljon, legyen vegetáriánus, viseljen varázskarkötőt a csuklóján, és próbálja ne érezni azt, hogy átveri magát, amikor mindezek ellenére sem taszítja el magától az anyagi szerzeményeit és nem vonul el valami kolostorba, hogy ott a lemondásról elmélkedjen.

Minden valószínűség szerint számukra nem tartogat mást az élet.


How are you doing? Do you find that your efforts with Buddhism seem to leave you feeling frustrated?